Rím lelő

Csipkerózsika
(2011. június 11.)

Süket fülbe lehelt óhaj,
rácsok mögé szorult sóhaj,
hol vagy érzés, hol vagy vágy,
forró bőr és forró ágy?

Távol vagy, a lelkem fázik,
ajkamon rab mosoly játszik,
hűvös tekinteted bénít,
szívemben a félsz megrémít.

Szikrák és érintés nélkül
ajkam lassan jéggé kékül,
s szerelmes csókodra vágyva
dőlök egy megkövült ágyba,

hol ha kell száz évet várok,
hiába magány és rémálmok,
mert most nehéz, de egyet tudok:
Szemedbe újra lángot lopok!

Szerencsejáték
(2011. március. 29.)

Pillantásod elég, hogy melegem legyen,
Egy mosoly, s a szívem elég elevenen,
Kacsints, s a levegőt rögvest félrenyelem,
Egy csók, és levegőt venni is feledem,
Melletted szerencsejáték az életem,
Te leszel még, Kedves, egyszer a végzetem...

Szememre álom
(2011. március. 29.)

Istenem, de hiányzol!
Hogy alhatnék könnyedén,
ha álmomra nem vigyázol?

Mint elhagyott bárkán
ringatózom árván
álmaim hullámán,
hajóm a párnám.

Idő-utazás
(2011. március 23.)

Két hónap. Mi az idő?
Pilleszárnyon repül ő.
Lepkehálód kutatod,
de őt meg nem foghatod.

Két perc közt a félelem
munkálkodik végtelen.
Hálódat míg megleled,
ő csak gyűlik, rengeteg.

Szorítsd torkát, fojtsd meg őt,
az őrületbe kergetőt!
Két hónap és itt leszek,
félelmet nem ismerek.

De ha te félsz, szívemen
is lyukat rág a félelem.
Hogyha bennem nem bízol,
nem csak egy szívet kínzol.

Csak foglald el magadat,
ne törd majd az agyadat
azon, hogy én hol leszek,
holnapután mit teszek,

hiányzol-e... Megsúgom:
talán már odaúton
a nélküledlét-gondolat
jelenti minden gondomat.

Hogy bennem fel sem merül
semmi aggály legbelül?!
Bolond vagy, ha ezt hiszed!
Csak ok nélkül nem hisztizek.

Tudom, most még sok van hátra,
de nem gondolok a magányra.
Ott leszel, ha kereslek
a szívemben...
                 ... mert szeretlek!

Még cím nékül
(2011. február 11-14. hajnal)


Még félőn leplezem,
de máris hiányzol.
Csókod nyomán ujjam,
még ajkamon pihen.
Türkiz tekinteted
szemem előtt táncol,
de csak látomás az,
meg nem érinthetem.

Gonosz délibáb,
csalfa köd, porfelhő!
Esténként álomba
te ringatsz szeliden.
Mondd csak! Hogy lehetsz ily
végtelenül önző?
Te átölelhetsz,
és én nem tehetem?

Még pislogok kettőt,
és várok egy jelre.
Szemedben a fény
szememben még talány.
Nehéz pilláimat
fáradtan hunyom le,
s álmomban az álom
karjaid közt talál.

Ezerarcú erdő
/2011. február 7., januári kezdeményből/

Suttog az erdő,
füledbe ejt ő
bűnös szavakat.

Kísérteni hív,
felveri hangja
az alvó madarat.

Hosszú hajadban,
kócokban fészkel,
füledbe suttogja:
Segíts, vagy véssz el!

Követ az erdő,
félelmet keltőn
sarkadban liheg.

Az éjszaka árnyait
elébed tárja,
rettegőn figyeld.

Karmos ujjaival
ruhádat tépi,
hiába küzdesz,
nem hagy lelépni!

Suttog az erdő,
füledbe meríti
bormámoros nyelvét.

Alvó madarak
riasztgatásában
már nem leli kedvét.

Lehellete részeg,
borzongatón édes,
tekintete hűvös,
a messziségbe réved.

Bolyong az erdő,
ha a nap feljő,
nyakadban piheg.

Színes kincseit
elébed hányja:
Vigyed, csak vigyed!

Nevetve nézed
gyönge ágait,
incselkedve kérded:
Hol hagyta árnyait?

Csendes az erdő,
tétova szellő
lebbenti hajad.

Álmodó árnyak
új éjre várnak,
a lombok alatt.

Alszik az erdő,
ébred a világ,
hullik a fákról
a mandulavirág.