Rím lelő

Nagyon régi versek, kérlek nézzétek el,
főleg a címeket! ^^ ...
Milyen legyen egy tizenöt éves lány, ha nem szerelmes?!...

*************************

Reménytelen szerelem
2005. okt. 25.

Csak állok, és nézem.
Ő is néz, érzem,
s ha pillantásunk összeér,
az élet belém visszatér.
Vagy elájulok? Rendben.
De észre sem vesz engem.

*************************

Egy szerelmes szív
2005. okt. 25.

Félek, mást is lát.
Féltékeny vagyok.
Hogyha mást választ,
abba belehalok.
Olyan más ő,
mint a többi fiú.
Cseppet sem beképzelt,
bár lehet kicsit hiú.

Minden jól áll neki,
amit magára húz,
s engem a szerelem
egy mélyebbre húz.
Ha elmosolyodik,
helyben elájulok,
édes mosolyától
rögtön elolvadok.

Róla álmodozom
majdnem minden éjjel,
de ettől nem lesz tele
kis szívem reménnyel.
Pedig, ha jól tudom,
az hal utoljára,
s a remény hoz vígaszt
szívem borújára.

Hogyha ő szeretne,
repülne a szívem,
száz pacsirta hangján
dalolnék, de szépen!
A földön senki más
nem örülne jobban,
mint ahogy e reszkető,
szerelmes szív dobban.

Lángba borult mostmár,
kioltani nem lehet.
Kerestem, az övét,
meggyújtani, hogy lehet?
Nem tudom, s talán
nem is fogom soha,
hogy az élet hozzám,
miért ily mostoha.

*************************

Tánc
2005. okt. 25.

Néha arról álmodom,
csillagfényes alkonyon,
hogy kezem a vállán,
s övé derekamon.
Táncolunk, s a tér, az idő
megszűnik, elrepül.
Lelkünk összeforr,
Szárnyal, velünk hevül...

...s végül lángra lobban!
Oltani felesleges.
Így boldog az életünk,
s minden tökéletes.
Boldogság, igen,
ez a helyes szó.
Szeret, szeretem,
gyönyörű, megható.

Szerelem,
édes, mint a méz.
Érzem, derekamon
ott van még a kéz.
Gyengéden forgat, irányít,
s egyszerre lépünk,
ettől egyre könnyebb,
s könnyebb lesz a szívünk.

Táncolunk,
s a tér, az idő
megszűnik, elrepül.
Ajkunk összefor...

Felriadok.

Az ablakból fény árad,
homályosan látok.
Ajkam még mindig édes
csókjáért sóvárog.

Szép volt, eltűnt,
de egyszer talán,
arra ébredek,
hogy ő vár reám.
A tánc örökké tart,
a csók még tovább,
s többé nem tűnik el,
mert valóra vált.

*************************

Sors
2005. okt. 26.

Hold fényében,
kéz a kézben,
szerelem lángja
izzik szemében.

Elég a szívem
szerelmem tüzében,
övé lett végre
teljes egészében.

A sors, mi két embert
egymásnak teremtett,
reggelről estére
be is teljesedett.

Nekem szánta az ég,
ezt biztosan tudom,
s azt is, hogy én őt
soha meg nem unom.

Helyes srác, és rögtön,
ránézésre látszik,
a lányok szívével
ő nem sokat játszik.

Gondtalan gyermek még,
élete egyszerű,
csupa mosoly, játék,
jókedv, mese, derű.

Tiszta szívű, látom,
s hogy enyém, nem bánom.
Patyolat lelkét
mától én vigyázom.

Sokszor megnevettet
komoly nézésével,
és én együtt lépek
minden lépésével.

Mellette maradok,
míg ő mást nem választ,
vagy amíg a halál
tőle el nem választ.

Életem párja ő,
szívem másik fele.
A sors akarta így:

Boldogan, csak vele!

*************************

Csoda, remény, csalódás...
2005. nov. 07.

Vártam ezt a napot,
de már rég megbántam,
hogy iskolába menet,
úgy szedtem a lábam.

Szerettem volna Őt
gyorsan viszontlátni,
s nem hittem volna,
hogy így meg fogom bánni.

Dübörgött a szívem,
mint egy hadsereg,
mikor megláttam egy lánnyal,
akit nem ismerek.

Kéz a kézben jöttek
a lépcsőn lefele.
Sírni tudtam volna,
mert nem én voltam vele.

Rosszul is esett,
féltékeny is lettem,
s az egész naptól végleg
elvette a kedvem.

Furcsa volt viszont,
hogy mindig, mikor látott,
ránk nézett szelíden,
pillantása rázott.

Én akartam lenni
az első és utolsó,
kinek bókol, hízeleg,
kit szeret, és csókol.

Ő boldog, én úgy érzem,
de ha maradt még reményem,
ha lehetnék második...

Boldogan! Csak ezt kérem!