Rím lelő

Idő-utazás
(2011. március 23.)

Két hónap. Mi az idő?
Pilleszárnyon repül ő.
Lepkehálód kutatod,
de őt meg nem foghatod.

Két perc közt a félelem
munkálkodik végtelen.
Hálódat míg megleled,
ő csak gyűlik, rengeteg.

Szorítsd torkát, fojtsd meg őt,
az őrületbe kergetőt!
Két hónap és itt leszek,
félelmet nem ismerek.

De ha te félsz, szívemen
is lyukat rág a félelem.
Hogyha bennem nem bízol,
nem csak egy szívet kínzol.

Csak foglald el magadat,
ne törd majd az agyadat
azon, hogy én hol leszek,
holnapután mit teszek,

hiányzol-e... Megsúgom:
talán már odaúton
a nélküledlét-gondolat
jelenti minden gondomat.

Hogy bennem fel sem merül
semmi aggály legbelül?!
Bolond vagy, ha ezt hiszed!
Csak ok nélkül nem hisztizek.

Tudom, most még sok van hátra,
de nem gondolok a magányra.
Ott leszel, ha kereslek
a szívemben...
                 ... mert szeretlek!

Még cím nékül
(2011. február 11-14. hajnal)


Még félőn leplezem,
de máris hiányzol.
Csókod nyomán ujjam,
még ajkamon pihen.
Türkiz tekinteted
szemem előtt táncol,
de csak látomás az,
meg nem érinthetem.

Gonosz délibáb,
csalfa köd, porfelhő!
Esténként álomba
te ringatsz szeliden.
Mondd csak! Hogy lehetsz ily
végtelenül önző?
Te átölelhetsz,
és én nem tehetem?

Még pislogok kettőt,
és várok egy jelre.
Szemedben a fény
szememben még talány.
Nehéz pilláimat
fáradtan hunyom le,
s álmomban az álom
karjaid közt talál.

Ezerarcú erdő
/2011. február 7., januári kezdeményből/

Suttog az erdő,
füledbe ejt ő
bűnös szavakat.

Kísérteni hív,
felveri hangja
az alvó madarat.

Hosszú hajadban,
kócokban fészkel,
füledbe suttogja:
Segíts, vagy véssz el!

Követ az erdő,
félelmet keltőn
sarkadban liheg.

Az éjszaka árnyait
elébed tárja,
rettegőn figyeld.

Karmos ujjaival
ruhádat tépi,
hiába küzdesz,
nem hagy lelépni!

Suttog az erdő,
füledbe meríti
bormámoros nyelvét.

Alvó madarak
riasztgatásában
már nem leli kedvét.

Lehellete részeg,
borzongatón édes,
tekintete hűvös,
a messziségbe réved.

Bolyong az erdő,
ha a nap feljő,
nyakadban piheg.

Színes kincseit
elébed hányja:
Vigyed, csak vigyed!

Nevetve nézed
gyönge ágait,
incselkedve kérded:
Hol hagyta árnyait?

Csendes az erdő,
tétova szellő
lebbenti hajad.

Álmodó árnyak
új éjre várnak,
a lombok alatt.

Alszik az erdő,
ébred a világ,
hullik a fákról
a mandulavirág.

Hajnal
/2010. december 28./

Hold fényével játszik
a hajnal.
Napsugár hajában
szivárvány virágzik.

Dalol, s hangja akár
egy angyal,
tenger morajlása,
mezőnyi illatár.

Körmén még egy csillag,
mint ékkő
szikrázik ragyogva,
ablakodon csillan.

Szívedbe suttogja:
Ébresztő!
Majd tovaszáll csendben,
szellőn lovagolva.

Játék a tűzzel
/2010. szeptember 7. éjjel/

Koppan a holdfény,
harcol egy árnyék a tűzzel.
Csúszik a sóhaj,
magányos éjjeli játék,
gyere és magányom űzd el.

Csak nehezebb egy kicsit
/2010. augusztus. 23. este/

... csak nehezebb egy kicsit.
Jöhet a 'tudtam'... a 'megmondtam'...
Belül most valami visít.
Kitör, mit eddig elnyomtam.

Csak nehezebb egy kicsit.
Felnőtt lét. Mit hittem...?
Mi megvolt gyerekként,
felnőttként elvesztem...

Csak nehezebb egy kicsit,
mert azt hittem az idő kivár...
Az ölembe ejt egy misit,
s előttem minden ajtót kitár...

Csak nehezebb egy kicsit,
mert az idő nem az az úr.
Az idő nem segít, s ha késik,
...van ki abból sem tanul.

Tényleg ezt hittem?
Tényleg nem tanultam?
Míg ő tanított híven,
én aludtam?

Csak nehezebb egy kicsit...
De nem volt hiba... Nem.
Az idő még valamit
tartogat nekem.

Holdfény
2010. július. 8.



Fekszünk az ágyon,
s nem tudja talán senki más,
mi az, mire leginkább vágyom.
Senki más, csak az álmom és én.

Az álmom és én.
S lepedőmön csordogál
takaróm, az ezüstös fény.
Csordogál, s körülfon a hold.

Körülfon a hold.
Beburkol, mintha itt lennél,
s magából hűvös melegséget ont.
Mintha itt lennél velem.

Ha itt lennél velem,
tekintetem arcod köré
fonnám, hol egy makacs félelem
arcod köré füstös glóriát von.

Füstös glóriát von,
s szívedben mérges kételyt ébreszt.
Hidd el, szám akármit is mond,
kételyt ébreszt bennem is az ősz.

Az ősz
eljő, mint tavaszra a nyár,
s emlékemmel hiába törődsz,
e nyár illatát is majd eső mossa el.

Eső mossa el,
de nap szárítja majd bánatod,
ha sírsz, s a gond szél-szárnyra kel.
Bánatod, s bánatom ugyanaz.

Ugyanaz
a remény, a kétely, s mit érzel
- a félelem - közös. Ez nem panasz.
Mit érzel, enyém is, s így könnyebb a teher.

Könnyebb a teher.
Nem tudhatod ugyan, az idő győz majd,
vagy idő előtt a bánat lever,
de győz majd végül az, kinek győznie kell.

Kinek győznie kell
egy van csak. Az emlék örökké miénk.
Egy pillanat, ha szívünkbe fészkel,
örökké miénk, s csak szépíti az idő.

Csak szépíti az idő,
s minden magányos, őszi éjszaka
csatát nyer az emlék, midőn
az éjszaka betakar, s simogat a fény.

Simogat a fény,
kusza tincseinkkel játszik, őriz
míg alszunk, álmunk hol puha, hol kemény.
Őriz a holdfény, néma cinkosunk.

Néma cinkosunk.
Nem tudja senki más, hogy álmunk közös,
s éjről-éjre így találkozunk.
Álmunk közös. Tied és enyém.

Tied és enyém.
Lepedőmön csordogál
takaróm, az ezüstös fény.
Csordogál, s körülfon a hold.

Körülfon a hold.
Beburkol, mintha itt lennél,
s magából hűvös melegséget ont.
Mintha itt lennél velem.


Nemsokára lehet majd szavazni rá Dark Angel oldalán ;)... akinek tetszik, megköszönném! :)...